|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fazakas Ágnes 2006. július 3.Arad megyében, Németszentpéteren nagyon rég óta nem gyűlt egybe annyi magyar, mint június 29-én, a templom búcsúnapján, amikor több mint 50 ember találkozott, hogy az RMDSZ Arad megyei vezetőivel, néhány befektetővel együtt gondolkozva megpróbálják kilendíteni a kátyúból a település és a közösség szekerét. Az egykor virágzó településből mára alig maradt valami. Erről az évek óta csorgó fedelű templom, bezúzott ablakokkal, leszakadt mennyezettel éktelenkedő községháza, az utcákon részben megcsonkított köztéri szobrok tanúskodnak. A Németszentpéteren élő közel 250, a községbeli 400 magyar több választási ciklus alatt sem tudott tanácsost állítani a községi önkormányzatba. Tóth Csaba megyei ügyvezető RMDSZ-elnök a németszentpéteri és a Székesút községbeli magyarság körében beindítandó közösségépítést sürgette. Ígéretet tett a februárban lezajlott és Németszentpéter községi rangjának visszaszerzése ügyében pozitív döntést hozott referendum hivatalos érvényesítésére. A megbeszélésen gyűjtést kezdeményeztek a templom felújítására. Javasolták a magyar nyelvű fakultatív oktatás beindítását, Fazakas Ágnes és Nicolaiciuc Katalin felvállalták a gyermekek felkutatását. /Balta János: Sorsforduló Németszentpéteren. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./2008. március 7.Első nyilvános taggyűlését tartotta meg március 6-án Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Párt, 150 érdeklődő jelenlétében. Bálint József elnök kifejtette, céljuk a választás szabadságának megteremtése, hogy lehetőséget biztosítsanak az egypártrendszer felszámolására. Gazda Zoltán közölte, az első országos közgyűlésen módosítják az alapszabályzatot, és belekerül az autonómia is. Modern európai pártprogramot állítottak össze. Az MPP keresztény, konzervatív jobboldali pártként szólítja meg azokat, akik úgy érzik, az egyre inkább bal-liberális irányba tolódó RMDSZ nem képviseli őket – mondotta Fazakas Tibor. Három új elnökségi tagot választottak Fazakas Ágnes, Nemes Tibor és Ősz Erős Péter személyében, a városi szervezet elnöke továbbra is Bálint József lesz, az alelnök Fazakas Tibor, két elnökségi tagja Pethő István és Kovács István marad. /Farkas Réka: Megteremtenék a választás szabadságát (Megalakult a sepsiszentgyörgyi MPP). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./2014. június 5.Csíkmadaras – Tankóné Péter Mária-Terézia könyvbemutatója CsíkszeredábanTankóné Péter Mária-Terézia csíkmadarasi nyugalmazott tanítónő évtizedek óta gyűjti szülőfaluja néprajzi és helytörténeti adatait, hagyományait, szóbeli, írott és képi dokumentumait. Értékmentő munkásságának eredménye szülőfalujáról eddig megjelent négy kötete is, amelyekben a madarasi emberek életét, hétköznapjait, ünnepeit, szokásait, tárgyi környezetét, viseletét, családfáit, szellemi hagyatékát mutatja be. Legújabb könyvében, Csíkmadaras. Válogatás – Fazakas Ágnes: Mesék, történetek Csíkmadaras helyneveiről címmel egy helyi meseíró hagyatékából tesz közzé válogatást. A mesék, történetek szerzője Fazakas Ágnes meseíró, tízgyermekes csíkmadarasi családban született 1918-ban. „Ágnes néni” hagyatékában több füzetre való mese, történet, vers őrződött meg. Ebből a hagyatékból válogatott egy csokorra valót, és tette most közkinccsé Tankóné Péter Mária, aki szeretettel ajánlja a könyvet minden gyermeknek és felnőttnek. A történetek közös vonása, hogy mindenik a szülőfaluhoz, Csíkmadarashoz kötődik. „Legtöbbjük a falu hagyományos helyneveinek eredetére emlékeztető, tényleges történelmi adatokat is tartalmazó esemény, ami időtlen idők óta ott él a helybeliek tudatában. Mindez Csíkmadaras valós történelméhez kapcsolódik, s felfedezhetjük benne a népi képzelet, a gazdag székely fantázia működésének jellegzetes jegyeit.” – írja a kötet előszavában a szerkesztő. A mindeddig kéziratban őrzött szövegek a néprajz, a csíkmadarasi helynévanyag és nyelvjárás kutatói számára is értékes forrást jelentenek. A könyv művészi illusztrációit Gyarmati Rozália (született Tamás Rozália) Svédországban élő csíkmadarasi költő, festőművész készítette, aki a kötet kiadását is támogatta. A kötet szerkesztőjével, Tankóné Péter Máriával Oláh-Gál Elvira újságíró beszélget a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében szervezett könyvbemutatón, 2014. június 10-én, kedden, 18 órakor. Közlemény Tankóné Péter Mária-Terézia: Csíkmadaras. Válogatás – Fazakas Ágnes: Mesék, történetek - Csíkmadaras helyneveiről. Erdély.ma 2015. augusztus 20.Megörökítette Csíkmadaras múltjátTankóné Péter Mária nyugalmazott tanítónő szülőfaluja, Csíkmadaras néprajzi és helytörténeti adatait, hagyományait, képi dokumentumait gyűjtötte össze több évtizedes értékmentő munkával. A család csíkmadarasi, ő is ott született. „Itt laktak a nagyszüleim, és édesapám ide nősült, közben felépítette a házat a szomszédban, 1943-ban átköltöztünk az új házba. Hároméves voltam, amikor a front közeledtével menekülni kellett. Mint egy filmet, úgy látom magam előtt, ahogy pakoltak a szekérre, édesapám, aki szabó volt, elásta a varrógépet és az értékesebb tárgyakat, felültünk a szekérre, és elmentünk fel az egyik fűrészmalomhoz. A német repülők zúgtak, jöttek, és géppuskázták le a juhoka. Nagyon rossz emlékeim vannak. Mikor hazajöttünk, felrobbantották az Olt-hidat, és a repeszdarabok az ablakainkat betörték” – emlékezett Mária néni a kisgyermekként megélt háborús időkre. „Édesapám látta bennünk, hogy jó felfogásúak vagyunk, és elhatározta, hogy továbbtaníttat. Én mikor kérdezték, mi szeretnék lenni, azt mondtam, hogy tanító néni. Mert házbérben tanítónők laktak nálunk, láttam az ő életüket, és én is tanító néni szerettem volna lenni” – mesélte. Mária néni a csíkszeredai vegyes középiskolában érettségizett 1959-ben, és 1960-ban már össze is házasodtak tanító férjével. Akkor nem ment a tanítóképzőbe, mert úgy gondolta, fiútestvéreinek nagyobb szükségük van a továbbtanulásra, hogy családfenntartók legyenek. Megszülte a leányát, tisztviselő lett, de az álmát nem adta fel, magánúton végezte el a tanítóképzőt, és közben tanított. „Kilenc évet tanítottam a madarasi óvodában, utána volt lehetőség tanítónőként dolgozni, és még 24 évet tanítottam Madarason. Közel 490 gyermek volt a kezem alatt, kimondhatatlanul szerettem tanítani. Hivatásom volt, lélekből csináltam” – vallja Tankóné Péter Mária. Pedagógusi tevékenysége közben jutott idő kihasználni kézügyességét is. A kolozsvári Napsugár nevű gyermeklap pályázatára, amelynek feladataként székely ruhába kellett öltöztetni Anna és Áron babát, unokájával együtt jelentkezett. „Hat rend székely ruhát varrtam meg, négy lány- és két fiúruhát, elküldtük Kolozsvárra, most a keszthelyi babamúzeumban vannak, különdíjat nyertünk velük. Utána néprajzi jellegű pályázaton is vettünk részt az unokámmal, 2000-ben Nyíregyházán voltunk millennumi ünnepségen. Ezek a sikerélmények adtak ösztönzést a folytatásra, kezdtem varrni a ruhákat.” Ezzel együtt a régi madarasi viseletet is igyekezett feleleveníteni. „Amikor hozzákezdtem, osztályoztam az anyagokat. Az 1905-ös évből az első ruha, az akkori eredetit próbáltam megvarrni. Mind a 31 babán más és más a szoknya, a csíkozás, a kötény. A ruhákat varrtam, viszont alig volt két-három baba. Meghirdettem a helyi lapban, hogy akinek babája van, kérem, ajándékozza nekem, nemcsak tanítványok, volt kollégák is ajándékoztak. Babajavító műhely is lett itt, így kaptam 37 babát, végül 31-nek készítettem ruhát” – elevenítette fel. A régi felvételek gyűjtésével egy időben kezdte lejegyezni a népszokásokat, mert, mint mondta, az volt a terve, hogy a madarasi népviseletről ír egy könyvet. Erről a tervéről 2006-ban a Csíki Hírlapnak is beszámolt. Az újságcikk felkeltette Barabási László nyugalmazott múzeumigazgató figyelmét is, aki felkereste otthonában. „Kíváncsi volt, hogy Madarason egy tanító néni mit ír. Azt mondta, két könyvre való anyag van, de még többre is. Akkor megbeszéltük, hogy osszuk két részre. Azt tanácsolta, először írjak a hagyományokról, és utána a székely ruháról. Segített is sokat, átjavította, lábjegyzetet írt, így állt össze az első könyv a madarasi népszokásokról” – foglalta össze Mária néni. A második könyvet már egészen egyedül állította össze, ez a csíkmadarasi székely viselet múltját mutatja be. „Elvittem a plébániára is, a plébános úr pedig ajánlotta, annyi híres, jelentős ember származott Madarasról, kellene írni a családokról is” – emlékezett. Így készült el aztán a harmadik kötet, amely madarasi élettörténetek, családfák, szellemi hagyatékok gyűjteménye. Szintén a plébános ajánlotta, hogy ki kellene adni Fazakas Ágnes összegyűjtött meséit. „Ő ápolónő volt, de Tamási Áron stílusában írt meséket Csíkmadaras helyneveiről. Huszonkét mese van összegyűjtve, tavaly jelent meg a könyv a svédországi barátnőm illusztrációival. Jó érzés volt, hogy amikor a Facebookra feltettem a felhívást, hogy támogatókat keresek, Bara Erzsike Ohióból azt írta, támogatni fogom a tanító nénit, mert a három könyv megvan a könyvespolcomon, ékszerek ebben a nagy messzi világban” – mesélte a nyugalmazott tanítónő. Mária néni most már babaruhát nem varr, mert azt mondja, elérte a célját, és amit szeretett volna, megvarrta. Legújabb szórakozása, hogy a régi, összegyűjtött fényképeket Facebook oldalán is bemutatja, mint mondja, sok észrevételt, visszajelzést kap, volt, aki dédmamáját ismerte fel. Kovács Attila Korábbi könyve: Tankóné Péter Mária: Csíkmadaras, 2009. Tankóné Péter Mária: Csíkmadaras a bölcsőtől a sírig. Székelyhon.ro 2016. május 6.Népi kultúra a javából, testvértelepülésekkel fűszerezveMagyarországi vendégek Vajdahunyadon Javában zajlanak a hetedik kiadásához érkezett Hunyad Megyei Magyar Napok változatos programpontjai. Hétfőn például a népi kultúra került előtérbe, de volt gulyásfőzés, anyák napi verselés, kedden pedig Téglaporos nap is. Szerdán a testvérkapcsolatok kerültek főszerepbe, magyarországi és székelyföldi vendégekkel. A vajdahunyadi Corvin Savaria Kulturális Központ nagytermében hétfőn Fazakas Tibor helyi képzőművész jubileumi kiállítása mellett torockói, kalocsai és székely varrottasoké volt a főszerep. – Az Összhang Nőegylet tagjainak kézimunkáit tekinthettük meg: fonott keresztszemest, rámán varrottast és kalocsai hímzést, illetve írásos terítőt és kötött, horgolt kézimunkákat. Manapság már kevesen varrnak, de én nagyon szívesen kézimunkázok, varrok gobleint, kalocsait, írásost; kötök, horgolok. A nőegyleti találkozókon kiderült, hogy nem vagyok egyedül. Ma délután Kofity Magdolna és Kun Kriza Ilona torockói kézimunkáit, Fazakas Ágnes írásosait és Demeter Annamária kötött, horgolt munkáit is megtekinthettük – mutatta be a kiállított darabokat Takács Ibolya nőegyleti elnök. Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 5.Nemzet- és lélekmentőkA magyar irodalmi táborokra emlékeztek Egykori és jelenlegi magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve diákok gyűltek össze szerda este a Sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, mégpedig szép számban, a Tulit Ilona által szerkesztett, Anyanyelvi táborok Háromszéken címet viselő könyv bemutatóján. Az 1986 és 1991 között Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő által megszervezett táborokban Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár kezdő pedagógusként, Ungvári Barna András lelkipásztor pedig diákként volt jelen. A kettőjük párbeszédéből, valamint az akkori ötletgazda és kivitelező, illetve ilyen vagy olyan minőségben résztvevők visszaemlékezéseiből lassan felidéződtek a nyolcvanas évek második felének nyomasztó évei a maguk feszültséggel, félelemmel és nincstelenséggel telített valójukban. Egy olyan sötét korszak metszete tárult a hallgatóság lelki szemei elé, melyre annak átélői ma is rettenettel gondolnak vissza, a később születettek pedig elképzelni sem tudják annak borzalmait. Hiszen ebben az időszakban az állampolgárokat termelőeszközöknek tekintették, az erdélyi magyarságot a teljes eltűnés réme fenyegette. Mindezek ellenére akadtak olyan apró szigetek, ahol szabadon szállt a magyar szó, és szárnyalt a gondolat, s éppen ezért diák és tanár egyaránt teljes értékű embernek érezhette magát. Az igaz, hogy megvalósításukhoz jó adag bátorság, elhivatottság, nemzeti öntudat, leleményesség és vezetői beosztás kellett, azonban szerencsére Tulit Ilona mindezzel rendelkezett. Így az sem véletlen, hogy a reménység eme szigetei Háromszéken jöttek létre, hiszen ő akkor is Sepsiszentgyörgyön élt és tevékenykedett. Megtudhattuk továbbá, ezek az anyanyelvi táborok hét éven keresztül működhettek, télen az akkor 1-es Számú Ipari Líceum, nyáron pedig a kommandói iskola védő falai között. Sándor István mérnöktanár és Hochbauer Gyula tanár személyében ugyanis a két intézményt olyan emberek vezették, akik nemzetük érdekében fel merték vállalni az ezzel járó kockázatot. Résztvevői egymás között magyar irodalmi táborként emlegették az évente összesen 17 napon át folyó tevékenységet, azonban sokkal több volt ennél, hiszen az előadók között volt nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pszichológus, népzene- és néptáncoktató, de akadt költő, újságíró, színművész, művészettörténész, képzőművész, filozófus, történész, zenepedagógus és csillagász is. Az áldásos munkát végző tanárok közül, a már említetteken kívül a téli táborok igazgatói tisztségét betöltő Albert Ernő, valamint Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra és Zsigmond Győző neve hangzott el. Nem feledkeztek meg továbbá Csurulya Edit, Kónya Ádám, Orbán Gyöngyi, Ördög Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Török Katalin, Bíró Annamária, Bota Emese, Domokos Zsuzsa, Fazakas Ágnes, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár munkásságáról sem. Mindenkit azonban lehetetlen felsorolni, hiszen a MIT-ben összesen másfél ezer diák, valamint kis híján száz tanár fordult meg. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 6.Időutazás irodalmi táborokbaMinden megszülető könyv sorsa, akárcsak az embereké – egyedi. Van, amelyik viszonylag könnyen lát napvilágot, más hosszú évek vajúdásának – kitartó, fáradtságos, dédelgetett munkájának – eredménye. Több mint 30 év távlatából, több mint 300 tanulói naplóból, visszaemlékezésből, egyéni alkotásból vett részletet és több mint 130 aláírt bejegyzést tartalmazó, 250 fekete-fehér fotóval illusztrált, öt dokumentummal alátámasztott, négy éve nyomdakész állapotban lévő, nemrég a T3 Kiadónál megjelentett könyvet mutattak be Sepsiszentgyörgyön Tulit Ilona gyűjtésében és szerkesztésében. Az Anyanyelvi táborok Háromszéken, 1986–1991 című kiadványt rendhagyó, családias, nosztalgikus könyvbemutatón ismertette szerda délután a Tein teaházban egy volt táborozó, Ungvári Barna András református lelkész, Tapodi Zsuzsa egyetemi docens és Tulit Ilona volt szaktanfelügyelő, a táborok szervezője. A végére a be nem avatottaknak is kiderült, hogy mi volt valójában a MIT, miért nevezhető előzmény nélküli, megismételhetetlen, egyedi vállalkozásnak. A könyv előzményei közé tartozik, hogy az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége huszadik évfordulójára készült emlékezések adták az ötletet, és 2013 márciusában Márkó László virtuális tábori szervezésének köszönhetően létrejött a Facebook közösségi oldalon a Magyar Irodalmi Tábor csoport, s ezzel valóságos mozgalmat indított el, gyorsan csatlakoztak az egykori táborlakók és tanárok. Stílusosan többen az egykori tábori nyakbavalóval, mások régi fotókkal, Kónya Ádám saját kezűleg készített, plakátszerű rejtvényeivel érkeztek a könyvbemutatóra – a legtávolabbról Magyarországról, de innen, a „közelebbi” Csíkszeredából, Brassóból is eljöttek –, hogy felidézzék a fiatalkori, hét éven át megszervezett, téli és nyári magyar irodalmi táborok hangulatát. Jelen voltak az egykori vezérkar tagjai: Albert Ernő táborigazgató, Hochbauer Gyula iskolaigazgató, Fazakas Ágnes, Domokos Zsuzsa, Zsigmond Győző, Török Katalin, Erdély Judit tanárok. Megemlítették többek között Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra, Csurulya Edit, Orbán Gyöngyi, Ördög-Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Bíró Annamária, Bota Emese, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár nevét is. Az egykori tábori himnusszal, a Szellő zúg távol... népdallal kezdődött és az Adjon Isten, jó éjszakát című dallal fejeződött be a könyvbemutató és táborlakó-találkozó. Közben Kónya Ádi bácsi unokájának, Kónya-Ütő Bencének köszönhetően a „nagy hiányzó” emléke is megelevenedett, egyik kedvenc énekét hangszalagról játszotta be az utód, sokan halkan dúdolva kísérték. Ungvári Barna András lelkész (egykori diák) moderálta a bemutatót, két rövid igével indította beszédét, hálát adva, hogy összegyűlhettek, hogy átélhették Isten kegyelméből azt a varázst, amit az irodalmi táborok jelentettek. Megköszönte Tóthné Szabó Éva szervezését, a fényátadóknak további kitartást kívánt. Tapodi Zsuzsa egyetemi docens meghatódva, elfogódottan és humorosan mesélt személyes, pályakezdő élményeiről, kiemelve, hogy a lelki egészség megőrzésének fontos tényezője a jó történések előhívása az emlékezetből. Beszélt a korszakról, amelyben a könyv született. Ismertette a könyvet záró, Adalékok a korhoz című összegzést, amelyben dokumentumok alapján a korszak elnemzetietlenítő iskolapolitikája és Tulit Ilona tanfelügyelői, tanári ellenlépései fogalmazódnak meg. A Megcsúfolt alma mater című írásból kiderül, hogy megváltozott az iskola szerepe: „börtöniskolák” komorlottak szép számban; a díszszemlén és felvonuláson volt a lényeg; módszeresen folyt a magyar tannyelvű oktatás elsorvasztása; román ajkú tanárokkal töltötték fel a megyét fölös számban; román szakos tanárokat neveztek ki magyar katedrákra; nem kötelező, fakultatív tantárgyként tanulhatták anyanyelvüket a magyar diákok. A magyar táborok igazi jelentőségét akkor érthetjük meg, ha ismerjük a történelmi kort, amelyben mindez a tiltott gyümölcs édességét is jelentette, és ami a mai fiataloknak talán fantasztikumnak tűnik, de mindennapi realitás volt a nyolcvanas évek végén. Mindannyian tudták, hogy valami olyat tesznek, ami a hatalomnak nincs ínyére, ez adott plusz motivációt mindenkinek. Megfontolt előrelátással a téli táborokat az egykori 1-es Ipari Líceumban (ma Puskás Tivadar), a nyári táborokat pedig a nehezen megközelíthető kommandói iskolában szervezték. Tulit Ilona (Cila néni) több műhelytitkot is megosztott a könyvről, a számadatokat felvonultatva elmondta: a hét év alatt megszervezett téli és nyári táborokban összesen másfél ezer diák és közel száz tanár vett részt. Az egykori táborozók nevében többen is megköszönték mindenki Cila nénijének és pedagógus társainak azt a lelki tarsolyt, amelybe a gondoskodó, bátorító, megtartó szeretetmorzsákat helyezték, önzetlen, nagy tudású kollégák segítségével sok nemzedéket feltarisznyáltak a célt és hitet adó irodalmi táborok kincseivel. Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 20.Szolgálatban egy életen átA nemzet napszámosainak újabb csapata vonult nyugdíjba. Máskor nagyon könnyen elmentünk az ilyen események mellett, hisz mellettünk naponta fordulnak meg olyanok, akik végigdolgozott évtizedek után szegre akasztják az addig használt szerszámot, s elindulnak a nyugodtság, a hátralévő nyugalmas életszakasz útján. Hogy ez az út mennyire járható, mit tartogat még az azon bandukolók számára, az a jövő titka, ahogyan ezt mondani szokás. Ebben sok minden segíthet, a család, a környezet, a múltba való visszarévedés, a közös emlékek, az átélt élmények felemlegetése, s a bizonyosság, az elkövetkező napok, hónapok, évek gazdagsága. Ezért is örültünk, hogy a magyarországi pedagógustársakhoz hasonlóan tavalytól immár a nyugdíjba vonuló erdélyi magyar pedagógusok is kézbe vehetik a magyar kormány, a Humán Erőforrások Minisztériuma emlékérmét és díszoklevelét. Megérdemelt köszönőlevél ez mindazoknak, akik annyi időn át hordozói és továbbadói voltak a szépnek, az emberinek, a jóságnak, akiknek keze alól kerültek ki a jövőt álmodó és jövőt teremtő ifjú építők, s akiktől függ, hogy ezen a földön, ahol születtek, mindörökre megmaradjon a becsület, a tisztesség, a munka iránti nemes érzelem. A megható ünnepség után az a harmincöt friss nyugdíjas, akik átvették a jelképes kitüntetést, bizonyára díszhelyre helyezik majd a megejtően szép keretbe foglalt érmet és a hosszas munkásságukért köszönetet tolmácsoló sorokat, hiszen végeredményben egy végigdolgozott élet sokszor nehezen bejárható útja végén nyernek ilyen magas rangú elismerést. Harmincöt név, harmincöt életpálya. Részünkről is az elismerését jelzi, ha helyet szorítunk a harmincöt névnek: Dimény Olga, Gyulai-György Éva, Ördög Mária, Szabó Csilla, Szőcs Katalin Ildikó (Erdővidék), Ádám Rozália, Korodi László, Péter Vilma, Turóczy Erzsébet (Orbaiszék), Égető Albert, Bokor Olga, Szigyártó Zsombor-István, Molnár Mária, Opra Vilmos (Kézdiszék), Balog Ferenc, Bán Zsuzsanna, Demeter Erzsébet, Fail Pál, Fazakas Ágnes, Fekécs Mária, Henning Edit, Hervay Katalin, Horváth Zita Magdolna, Incze Anikó, Kiss István, Koszta Zoltán, Nagy Katalin, Pénzes Klára, Pethő Herta, Sala Emilia, Sebestyén Lajos, Szabó Éva Mária, Szőcs Edit, Tódor Gyöngyvér, Varga-Orbán Csaba. Péter Sándor / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
